Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nő a Lyme-kóros megbetegedések száma Győr megyében

A kullancs terjesztette agyvelőgyulladás száma nem emelkedett az elmúlt évhez képest Győr-Moson-Sopron megyében, egy-két esetet jelentettek be az ÁNTSZ regionális intézetéhez, viszont a Lyme-kóros megbetegedések száma megnövekedett.


Dátum: 2008-07-30 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:25.918807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tisztiorvosi szolgálat figyelmeztet, nagyon fontos, hogy aki észleli magán a betegség tüneteit, azonnal forduljon orvoshoz. A tisztiorvosi szolgálat regionális intézetéhez már most annyi Lyme-kóros betegség bejelentés érkezett, mint az elmúlt évben összesen- mondta el dr. Széles Klára, az ÁNTSZ járványügyi osztályvezető főorvosa.

A legérintettebb területek a vízpartok és erdős területek.

Széles Klára felhívta a figyelmet, a Lyme-kór első jele a csípés helyén jelentkező piros folt, aminek a közepe kifehéredik. Az első előjelek után fontos orvoshoz fordulni, ugyanis ilyenkor még könnyebben kezelhető a megbetegedés - hangsúlyozta a főorovs. Hozzátette, ha ez elmarad, a kór később ízületi-, idegrendszeri- és szívkárosodást okozhat. A megbetegedést meghatározott időre előírt antibiotikum szedésével kezelik.

Kapcsolódó elemek