Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matricát az M5-ösre!

Több kilométeres dugó alakult ki péntek délután az 5-ös úton, miután Dabas, Örkény, Inárcs, Ócsa civil szervezetei rendőrségi engedéllyel félpályás útelzárással tiltakozó akciót indítottak a települések útjaira zúdult forgalom miatt.


Dátum: 2003-03-21 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:45.500371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legtöbb helybéli lakos csaknem száz autóval, erőgéppel a dabas-sári hídnál sorakozott fel.

A demonstrációt az Összefogás Dabasért Egyesület szervezte, amelynek szóvivője közölte: azt szeretnék elérni, hogy az M5-ös autópálya is részévé váljon a matricás hálózatnak, vagy ha erre nincs lehetőség, a kormány finanszírozza egy Dabast elkerülő út megépítését.

Márki Zoltán, a 30 autóval felsorakozó örkényi tüntetők szóvivője szerint az M5-ös autópályán a matrica bevezetése hozná meg a változást. Az elterelő út építése csupán tüneti kezelést jelentene, a túl drága autópályadíj miatt a kamionok továbbra is a település útjain közlekednének.

Hasonló a véleménye Lénárd Imrének is Inárcson, aki a Polgárok Inárcs Községért Egyesületet képviselte. Itt három autóval lassították a forgalmat, s ennek következtében a községben délután 5 órára egy kilométeres autósor torlódott össze. Ócsán három traktorral és néhány személyautóval demonstráltak.

Pásztor Zoltán, a Pest Megyei Állami Közútkezelő Kht. szóvivője elmondta: az érintett településeken valóban nagy az átmenő forgalom. Ezért elkészült egy Budapest-Dabas közötti 36 kilométer hosszú elterelő út terve, amely a meglévő, de elavultsága miatt használaton kívüli szűk utak korszerűsítését vette célba.

A kht.-nak azonban a megye 2400 kilométeres úthálózatának fenntartására az idei évre 1 milliárd forint áll rendelkezésre, s az említett terelő út kiépítése 3 milliárd forintba kerülne. Az összeg előteremtése a szóvivő szerint a kormány feladata.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek