Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagyközönség számára is megnyílik a Sándor-palota

A nagyközönség számára is megnyitják a Köztársasági Elnöki Hivatalnak helyet adó budavári Sándor-palotát: az épület történetét bemutató kamarakiállítás augusztusban és szeptemberben minden hétvégén látogatható - közölte Bonnár Zsuzsanna.


Dátum: 2008-07-31 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:33.797653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóreferensének tájékoztatása szerint a földszinten található kiállítás az augusztus 2. és szeptember 28. közötti hétvégi napokon ingyenesen lesz látogatható, 10 és 18 óra között. A Kulturális Örökség Napjain, szeptember 20-21-én a tárlat mellett a legendás Sándor Móric gróf, az Ördöglovas szülőhelyeként is ismert palota történelmi termei is nyitva állnak majd az érdeklődők előtt. A közlés szerint a látogatás előzetes bejelentkezést nem igényel.

***

A budavári Szent György téren álló épületet 1803-1806 között emeltette Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna grófnő, miután 22 ezer akkori forintért megvásárolták Buda városától az értékes telket a rajta álló két kaszárnyaépülettel. Máig tisztázatlan, ki volt az építész. Feltehetően a neves bécsi építőmester, Johann Aman valósította meg Pollack Mihály terveit. Ami biztos: az alkotók a korabeli Közép-Európa egyik legszebb kora klasszicista palotájával ékesítették a Várhegyet a kor technikai nívójának is megfelelve, központi fűtéssel, nyugati divatú télikerttel.

Az épület az 1867-es kiegyezéstől a II. világháború befejezéséig a miniszterelnök hivatalának adott otthont. Az Országgyűlés 2002. november 5-én alkotott törvényt arról, hogy a középkori ferences kolostor alapjaira, majd egy XVIII. századi kaszárnya falaira épült, Dunára néző, főúri palota a köztársasági elnök és hivatala elhelyezésére szolgál.

Kapcsolódó elemek