Országos Maratoni Folk Hétvége Egerben
A Szászcsávási Együttes koncertjével vette kezdetét az immár negyedik alkalommal megrendezett Országos Maratoni Folk Hétvége pénteken a rendezvénysorozat hagyományos helyszínén, az Egri Művészetek Házában.
Dátum: 2003-03-21 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:45.795117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A művészeti esemény péntek estétől vasárnap délutánig népzenei koncertek sorozatát kínálja a folkzene rajongóinak.
Az együttesek fellépései szünet nélkül követik egymást, az esti produkciókat éjszakai, hajnali, délelőtti és délutáni koncertek követik.
A fellépő 16 együttes között olyan, Magyarországon és külföldön egyaránt ismert zenekarok találhatóak, mint a Gajdos, a Blackriders, az Ördögszekér, a Kalyi Jag, vagy az Ökrös együttes. A vasárnap délutáni záró koncerten a Ghymes zenekar lép fel.
A programot táncház, hajnali vigasság és virrasztás is színesíti.
MTI - fidesz.hu