Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszavonatta a Fidesz az MSZP nyugdíjassarcát

Meghátrált Újbuda szocialista kerületvezetése. Molnár Gyula, a XI. kerület MSZP-s polgármestere a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli szociális bizottsági ülést előtt röviddel egy közleményt adott ki, amelyben saját hatáskörben felfüggesztette egy új rendelet megszületéséig a díjfizetést a Gazdagréti Nyugdíjasházban.


Dátum: 2008-07-31 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:38.351530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Júliusban óriási felháborodást váltott ki az idős emberek körében, főleg a Gazdagréti Nyugdíjasházban, amikor kézhez kapták a kerület döntését arról, hogy a társalgó használatáért naponta kell majd fizetniük. Sokan nagy összeget fizettek azért, hogy beköltözhessenek a Gazdagréti Nyugdíjasházba, míg mások korábbi otthonukat adták el, hogy nővérek, orvos felügyelje őket idős napjaikban.

Gadácsi Miklós fideszes képviselő a tegnapi ülésen méltatlannak nevezte, hogy 75-80 éves embereket naponta megsarcoljon azért a kerület, mert a társalgóban beszélgetni szeretnének. Továbbá sérelmezte, hogy a polgármester csak egy intézményben, és nem az összesben függesztette fel a 350 forintos napidíj fizetését. Mayer Péter, a szociális osztály vezetője arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a nyugdíjasklub működtetése naponta, személyenként 775 forintba kerül a kerületnek, amelyből csak 425 forintot vállal Újbuda, a fennmaradó összeget a használóknak kell fizetniük.

A Fidesz képviselői a 350 forintos díj eltörlését kezdeményezték. Veresné Krajcár Izabella alpolgármester bejelentette, a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Ám kiderült, hogy a rendelet lehetőséget ad arra, hogy minimális összeget - húsz forintot - kérjenek el az idősektől. A testület szocialista elnöke, Balázs György ezután azt javasolta, készítsenek egy új, jövedelemsávonként tagolt fizetési rendszert. A Fidesz támogatta a javaslatot, azzal, hogy az új rendelet megszületéséig húsz forintot kérnek az idősektől a társalgó használatáért a kerületi nyugdíjasklubokban.

Kapcsolódó elemek