Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiutasították Irakból a CNN-t

A bagdadi hatóságok pénteken kiutasították Irakból a CNN amerikai hírtelevízió munkatársait, akik az amerikai katonai beavatkozás kezdetétől fogva egyenes adásban közvetítették az eseményeket az iraki fővárosból.


Dátum: 2003-03-21 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:46.086534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Paula Zahn, a CNN műsorvezetője az AFP hírügynökség szerint közölte: az iraki hatóságok az ország elhagyására szólították fel a tévécsatorna Bagdadban dolgozó négy munkatársát.

Az AP hírügynökség jelentésében két olyan CNN tudósítót nevezett meg, akik az iraki fővárosban maradtak azt követően is, hogy a többi amerikai tévécsatorna biztonsági megfontolásokra hivatkozva visszarendelte Bagdadból forgatócsoportjait. Bill Hammer, a CNN riportere a hírtévé műsorában elmondta, hogy a társaság abban reménykedik, hogy az iraki hatóságok felülvizsgálják döntésüket.

A CNN egyik szóvivője a társaság atlantai székhelyén nem volt hajlandó elárulni munkatársai kiutasításának okait.

Az iraki tájékoztatási minisztérium egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa a Reuters hírügynökségnek Bagdadban nyilatkozva azzal indokolta a döntést, hogy az amerikai hírtévé "hazugságokat és híreszteléseket terjesztő propagandaeszközzé vált".

A CNN riportereinek távozása után egyik amerikai tévétársaságnak sem marad Bagdadban saját forgatócsoportja. Az amerikai tévécsatornák ugyanakkor szabadúszó újságírókat alkalmaznak, köztük Peter Arnettet, aki az 1991-es öbölháború idején a CNN-t tudósította Bagdadból, most azonban az atlantai székhelyű hírtévé versenytársának számító NBC társaság és annak hírcsatornája, az MSNBC számára küld jelentéseket - fűzte hozzá az AFP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek