Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog Zoltán írásbeli kérdése Draskovics Tiborhoz


Dátum: 2008-07-31 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:47.784917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Elnök Asszony!

A kormány megfélemlít mindenkit, aki ellene mer beszélni? címmel, a Házszabály 91. §-a alapján kérdést kívánok benyújtani Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek.

A kérdésre a választ írásban kérem.

Tisztelt Miniszter úr!

Néhány héttel ezelőtt, 2008. június 11-én Budai Gyula, a Fidesz választókerületi elnöke sajtótájékoztatót tartott a főváros egyik közterületén, szemközt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. épületével. A sajtótájékoztatót - demokráciában és az eddigi gyakorlatban is szokatlan módon - rendőrök zavarták meg, az ellenzéki politikust kérdőre vonták, majd igazoltatták. Az esemény után Ön arról volt szíves tájékoztatni a Fidesz kommunikációs igazgatóját, hogy az intézkedés jogszerű és szakszerű volt. Mindezek után a rendőrség 40 ezer forintra büntette a sajtótájékoztatót tartó ellenzéki politikust, ami - ha könnyedebben akarunk fogalmazni, akkor - nonszensz, ha pedig valódi súlyának megfelelően kezeljük az ügyet, akkor a demokrácia és a jogállamiság szégyene.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a mai napon rendőrök jelentek meg a Fidelitas sajtótájékoztatóján és igazoltatták a Fidesz sajtóosztályának munkatársát.

Ezek az esetek világosan mutatják, hogy a hatalom meg akarja félemlíteni mindenkit, aki fel meri emelni a hangját a kormánnyal szemben.

Tisztelt Miniszter úr!

Ön szerint összeegyeztethető a demokrácia és a jogállam szellemével, hogy a hatalom meg akarja félemlíteni azokat, akik fel merik emelni hangjukat a kormánnyal szemben?

Ön szerint mikor járt el helyesen a rendőrség: akkor, amikor 40 ezer forintra büntette Budai Gyulát, vagy akkor, amikor nem indított eljárást Önnel szemben azután, hogy Ön közterületen tartott sajtótájékoztatót kedden Ferencvárosban a hatástalanításra váró bomba ügyében?

Várom megtisztelő válaszát.

Budapest, 2008. július 31.

Tisztelettel:

Balog Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek