A kormány nem segít a homokhátság problémáján
Turi-Kovács Béla kevesli a Duna-Tisza közi homokhátság vízháztartási gondjainak megoldására szánt kormányzati támogatást. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnöke erről pénteken az ellenzéki párt által Kiskunfélegyházán tartott lakossági fórumon beszélt.
Dátum: 2003-03-21 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:47.006918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kifejtette: üdvözölte, hogy Nemcsók János lett a homokhátság vízháztartási gondjainak orvoslását elősegítő kormánybiztos.
- A kiváló szakemberen kívül azonban a kormány más támogatást a probléma megoldására nem adott - tette hozzá.
Úgy vélte, az a 300 millió forint, amit a négy megyére kiterjedő homokhátság 700 ezernyi lakosának sorsát befolyásoló vízhiány mérséklésére szánt a kormányzat, még a tervezésre sem elég.
Turi-Kovács Béla az Irak ellen indult háborúról szólva leszögezte: abban nincs különbség az ellenzéki és a kormánypártok között, hogy Szaddám Huszein diktátor, s a diktátort el kell távolítani. Azonban hangsúlyozta: még jó cél érdekében sem szabad az ENSZ felhatalmazása nélkül háborút indítani.
Endre Sándor, a választókerület fideszes képviselője arról számolt be, hogy a területrendezési terv kapcsán csütörtökön tartott négypárti egyeztetésen javasolták: Kiskunfélegyháza jelenleg állami tulajdonban lévő repülőterét, amire az önkormányzat is bejelentette igényét, minősítsék nemzetközi kereskedelmi repülőtérré.
MTI - fidesz.hu