Kis magyar abszurd
A hírek szerint a pénzbőségben "fürdő" és az uniós forrásokat kiosztó LEADER program valódi sikertörténet. Ám egy hátrányos helyzetű hevesi település, Ivád, hiába nyert pályázaton kétmillió forintot, mégsem kapott egy fillért sem, pedig már elköltötte a pénzt egy rendezvényre. Az indoklás meglehetősen furcsára sikeredett. A postaköltséget például azért nem fizette ki az illetékes hivatal, mert nem mellékeltek még két árajánlatot a számla mellé.
Dátum: 2008-08-04 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118442
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:13.210784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben arról szólnak a hírek, hogy az Európai Unió által sikertörténetnek titulált vidékfejlesztési kezdeményezésben, az úgynevezett LEADER programban több a forrás, mint a pályázó, egy négyszáz fős hevesi településnek igencsak furcsa indokokra hivatkozva nem fizetett ki kétmillió forintot az illetékes hivatal. Ivád polgármestere a Magyar Hírlapnak elmondta, még tavaly júliusban kétmillió forintot nyertek az Agrár- és Vidékfejlesztési Program pályázatán egy rendezvény megtartására. Egy hónappal később meg is rendezték a hátrányos helyzetű településnek oly nagy eseményt, az adományokból felépített játszótér avatóünnepségét, amelyre - mivel az uniós pénz csak utólag kapható meg a hivataltól - az önkormányzat hitelt vett fel. Ivády Gábor ezt követően novemberben kopogtatott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ajtaján, szerződéskötés céljából. Ez meg is történt, ám az idén júliusban váratlan hír jött: a rendezvény számláit egytől egyig elutasították, nem fizetnek az illetékesek.
"Elképesztő indokok miatt dobták vissza a költségeinket igazoló papírokat. Például a posta által adott számlát azért nem fogadták el, mert nem mellékeltünk további két árajánlatot. Ugyanerre hivatkoztak a művészeti tevékenység tételével is. Magától adódik a kérdés: ezek szerint egy előadóművész, egy színművész meghívásakor a tarifa lenne az egyedüli szempont? Ez képtelenség" - mondta a polgármester. Mivel a rendezvényhez kapcsolódó anyagokon és meghívókon, valamint a helyszínen is feltüntették a LEADER program és az MVH logóit, hogy ne kelljen véglegesen lemondani a pénzről, kétmilliós számlát állítanak ki a hivatalnak reklámköltségre.
Emellett Ivády Gábor az illetékes uniós szervhez fordul, kérve, vizsgálja ki az esetet, és adjon tájékoztatást, hogy a magyar elbírálási mód sajátossága-e ez a pályázóellenes rendszer vagy sem. Elvégre, ha nem ígérik nekik az összeget, nyilván nem rendezték volna meg az ünnepséget. "A kormány mindig azt hangoztatja, meg kell tanulni pályázni, öngondoskodni kell. Lenne egy ötletem: pályázzon a hivatal az uniónál a támogatásokat odaítélő hivatalnokok képzésére" - javasolta a polgármester.
Ivády egy másik érdekes esetről is beszámolt lapunknak. Az önkormányzat félmilliót nyert pályázaton hangosításra. A számlákkal ezúttal nem volt gond, azonban az uniós pénzt folyósító hazai hivatal úgynevezett minőségi tanúsítványt kért a megvásárolt berendezésekről. Csakhogy ilyen dokumentum nem létezik, a szerkezetekhez "csupán" részletes leírást csatol a gyártó és a forgalmazó, valamint jótállási papírt ad hozzájuk. Ezeket a dokumentumokat pedig nem fogadták el. Mit tehettek, a polgármester telefonált a gyártónak Pekingbe. Az jót nevetett rajta, hallani sem akart a szokatlan kérés teljesítéséről. Végül a kiskereskedő szignált egy papírost, azt elfogadták az illetékesek. "Erre a procedúrára is ráment úgy százezer forint, de legalább megkaptuk a félmilliót" - mondta a polgármester.