Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Költözni vagy nem költözni - mennyibe is kerül a fejetlenség?

Cser-Palkovics András írásbeli kérdése Kiss Péter Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek


Dátum: 2008-08-04 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118456
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:17.460323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Régóta tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a hibás azért, mert elhibázott gazdaságpolitikája miatt bekövetkező megszorító intézkedései egyre mélyebb szociális válságba sodorták az országot: az emberek egyre nehezebben élnek, és egyre több az olyan család, ahol a hónap végén a bevételek nem fedezik a kiadásokat. Önök türelmet és megértést kértek az emberektől, hangsúlyozván, hogy a spórolást és a megszorítást saját magukon kezdik. Ehhez képest 120 millió forintért rendelt tanulmányokat a Miniszterelnöki Hivatal az előző esztendőben, több százezer forintért vásároltak egy-egy postáskerékpárt, milliárdokat költenek el üres propagandára, 200 millióért csinálják meg a kormányszóvivői honlapot, 10 milliárd forintot dobtak ki a semmire a kormányzati negyed amúgy is arcátlan beruházása miatt.

Gyurcsány Ferenc a hibás, hogy mára a kormányzati politika szinte divatot csinált abból, hogy tízmillió forintokat költ el olyan beruházásokra, amelyek aztán meg sem valósulnak. Ebbe a sorba illeszkedik - és jól mutatja a kisebbségi kormányban uralkodó káoszt és fejetlenséget -, hogy a kormányzati negyed beruházásnak leállítása mellett mára az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc a korábbi információkkal ellentétben mégsem költözik át a Földművelődésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe. De azt is tudjuk, hogy ez a nem költözés is sokba került az embereknek.

Tisztelt Miniszter Úr!

Az embereknek joguk van tudni, hogy a kormány mire költi el adóforintjaikat, ezért kérem Önöket, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra

- Mennyi pénzbe került a költözés-nem költözés ügye? Helyesek-e azok a nyilvánosság előtt megjelenő adatok, mely szerint ez az összeg elérheti az ötvenmillió forintot is?

- Mennyi pénz költöttek a tervezésre eddig és mennyi pénzbe kerül még a költözés leállítása után?

- Milyen egyéb költségek merültek vagy merülnek fel az ügyben?

Várom Miniszter Úr megtisztelő válaszát!

Budapest, 2008. augusztus 4.

dr. Cser-Palkovics András

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek