Hallgatott hibás buszairól a BKV
Valamiről beszélnek, valamiről nem. A BKV éppen egy hete, a Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrzése után büszkén számolt be arról, hogy buszaival minden rendben. Most viszont kiderült, a hatóság más ellenőrzéseket is végzett, és több busz is fennakadt a rostán, például fékhiba miatt.
Dátum: 2008-08-05 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:23.608522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A végállomásokon állítottak félre buszokat a közlekedési hatóság ellenőrei. Négynél a gumiabroncsok olyan állapotban voltak, hogy korlátozást rendeltek el. 30 napon belül a gumikat cserélni, a buszokat műszaki vizsgára kellett küldeni - számolt be hétfő este az egyik kereskedelmi televízió híradója.
"... a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai.... kisebb hiányosságoktól eltekintve rendben találták a BKV Zrt. járműveit. Így a délelőtti, szúrópróbaszerű ellenőrzés után minden autóbusz forgalomban maradhatott, tovább szállíthatta az utasokat" - így kommentálta a BKV az ellenőrzéseket.
Hiányosságokról szó sem esik közleményükben. Arról sem, hogy egy hónappal korábban, júniusban az egyik garázsukban még veszélyesebb problémára derült fény. 31 buszból kilencnek nem volt jó a fékje.
Lovas Károly Róbert, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójának magyarázata szerint a fékprobléma azt jelenti: a fékvizsgáló padon való ellenőrzéskor azt állapították meg, hogy nem alkalmas a közúti közlekedésre, nem teljesíti azokat az előírásokat, amelyeket kellene a féknek. Vagyis volt fék, csak nem úgy fogott, ahogy kellett volna. A BKV szerint közvetlen balesetveszély nem volt.
Szilágyi Károly, a közlekedési vállalat szóvivője azt mondta: ha ez a forgalom biztonságát veszélyeztette volna, akkor biztos, hogy szól a sofőr, hiszen saját életét is veszélyeztette volna, ha fékhibás autóbusszal közlekedik. Elmondta továbbá, hogy a fékpróbán megbukott buszokat azóta kijavíttatták, és már megvan a műszaki engedélyük.