Busek: a délkelet-európai helyzet gyorsan jobbra fordult
Igen derűlátóan nyilatkozott a balkáni stabilitási paktumról és működéséről, valamint a Szerbiában a Zoran Djindjic kormányfő elleni merénylet után kialakult helyzetről pénteken Bécsben Erhard Busek, a paktum koordinátora.
Dátum: 2003-03-21 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:47.653147, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy Romániát bemutató almanach megjelenése alkalmából tartott tájékoztatón Busek kijelentette: Djindjic meggyilkolása Közép-Európa déli részén pozitívumot is hozott, amennyiben nem ingott meg a stabilitás a térségben. Sőt: a belgrádi vezetés a jelek szerint felismerte, hogy ha most nem lép, elmulaszt egy esélyt, és hozzálátott a maffia felszámolásához.
A stabilitási paktum a válságintervenció és -megelőzés teljes eszköztárát tartalmazza, s a bűnözés elleni harc ennek részét képezi. Az e célra Romániában létrehozott központról azt mondta: soha nem gondolta volna, hogy ilyen jól fog működni, mert létrehozása óta sok tonnányi kábítószert foglaltak le és lépéseket tettek az emberkereskedelem és a gépkocsilopások ellen.
Ami a paktum többi elemét illeti, a legnehezebb a demokrácia és az emberi jogok helyzetének megítélése, mert ez nem mérhető. Ezzel kapcsolatban a koordinátor bírálta a nyugati konszerneket és tévéadókat, amelyek felvásárolták a térség nyomtatott és elektronikus sajtóját, mert most "a tévéállomások posztkommunisták, vagy színvonaltalan bulvárt nyújtanak, európai értékek közvetítése nem folyik".
A gazdaság vonatkozásában támogatást sürgetett a térségnek, s aggodalmának adott hangot, hogy vajon az EU költségén hazatért mintegy 135 ezer szerb, horvát és bosnyák menekült talál-e kellő perspektívát ahhoz, hogy otthon maradjon.
Az EU által infrastruktúraprogramokba fektetett 2,6 milliárd eurónak megvan a látszata - mondta, de hozzátette, tovább kell még fejleszteni a regionális együttműködést.
A biztonság kérdéséről kifejtette: a katonai biztonság már nem téma, az aknamentesítési és fegyverbegyűjtési akciók kedvezően zajlottak. Továbbra is biztonsági probléma azonban a korrupció, s mindaddig nagyon nagy a kísértés, amíg a jövedelmek a jelenlegi alacsony szinten vannak - mondta. Ugyancsak nagy problémának nevezte az emberkereskedelmet, bírálta a Nyugatot azzal, hogy e kereskedelem "fogyasztói" Nyugat-Európában vannak. Egyben aggodalmának adott hangot, hogy az iraki háború nyomán jelentősen fokozódni fog.
A politikus végül rámutatott: mindent egybevetve a helyzet Délkelet-Európában gyorsan jobbra fordult.
MTI - fidesz.hu