Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömeges leépítések - a Fidesz álláspontja


Dátum: 2008-08-06 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:41.771830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mélyponton van a foglalkoztatottság szintje Magyarországon. A KSH adati szerint a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 74 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, míg a munkanélküliek száma 22 ezerrel nőtt. Ráadásul a napokban több különböző gazdasági területeken dolgozó, és nagy piaci súllyal rendelkező társaság is csoportos létszámleépítést jelentett be Magyarországon. Ezek az adatok újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a kisebbségi kormány képtelen kezelni a válságot, cselekvőképtelensége miatt pedig Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül. A foglalkoztatottság területén tapasztalható mélypont és a nap, mint nap bejelentett nagyarányú létszámleépítések oka Gyurcsány Ferenc hibás gazdaságpolitikája. Ezért lett Magyarország a foglalkoztatottság területén az Európai Unió 27 tagállamából mindössze a 25. A foglalkoztatás növeléséhez olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely a hazai kis- és középvállalkozásokat helyzetbe hozva a gazdasági növekedésre épít, de erre Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormánya láthatóan alkalmatlan.

Bernáth Ildikó

országgyűlési képviselő

Kapcsolódó elemek