Kelemen Barnabás kapta a Rózsavölgyi Aranyérmet
Kelemen Barnabás hegedűművésznek ítélték az idén a Rózsavölgyi Aranyérem a Magyar Zenéért elnevezésű díjat; az elismerést Rockenbauer Zoltán kuratóriumi elnök adta át pénteken, a Zeneakadémián egy koncert keretében.
Dátum: 2003-03-22 11:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:48.911082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatában a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar adott hangversenyt, s a Walton Hegedűversenyének szólistájaként Kelemen Barnabás lépett pódiumra.
A díjat a Pentaton Alapítvány, a Rózsavölgyi és Társa kiadó, valamint egy biztosító társaság hozta létre, s olyan személynek ítélik oda, aki az előző évben a legtöbbet tette a magyar zenekultúra fejlesztéséért, népszerűsítéséért.
A Rózsavölgyi Aranyérem zsűrijének tagjai: Gulyás Dénes operaénekes, Kerényi Mária zenei újságíró, Szakcsi Lakatos Béla dzsessz zongoraművész, zeneszerző és Vásáry Tamás zongoraművész, karmester.
Az 1978-as születésű muzsikus számos nemzetközi elismerésben részesült, többek között 1995-ben a németországi Schöntalban II. díjas, valamint különdíjas lett, egy évvel később Japánban ért el egy versenyen harmadik helyezést.
1997-ben a nemzetközi Szigeti József versenyen lett harmadik díjas, 1999-ben megnyerte a salzburgi Mozart-versenyt.
2001-ben a brüsszeli Erzsébet királyné hegedűversenyen a harmadik díjat érdemelte ki, majd egy indianapolisi megmérettetésen az első díj mellett a nyolc különdíjból hatot ítéltek a magyar művésznek.
Két évvel ezelőtt az első alkalommal odaítélt Végh Sándor-díjjal is Kelemen Barnabást tüntették ki.
MTI - fidesz.hu