Teljesen új egészségügyi politikára van szükség
Az egészségügy olyan válságba jutott a Gyurcsány-kormány hibájából, amelyből már csak kormányváltással lehet kikerülni - mondta Kupper András, a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-08-07 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:48.102261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kupper példaként említette a súlyponti kórházakat, amelyek többsége traumatológiai osztály nélkül működik, és a gyógyszerészetet, ami tragikus állapotba került. Ez utóbbival kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyógyszerkasszában maradt 5 milliárd forint kizárólag annak az eredménye, hogy az embereknek nincsen pénzük kiváltani a gyógyszereket, ezáltal jóval kevesebb gyógyszertámogatást használnak fel. A honatya a szűrőprogramokról is szólt. Kifejtette: sok pénzt költenek el rájuk, ám nem hatékonyan.
"Az egészségügy olyan válságba jutott Gyurcsány Ferenc kormánya hibájából, amelyre nem lehet pontonként, egyesével megoldás találni, valóban csak egy kormányváltás volna az, amely ezt a problémát kezelni tudná" - szögezte le a fideszes honatya, rámutatva: teljesen új egészségpolitikára lenne szükség.