Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasított támogatások

Elutasította az önkormányzati minisztérium az egymilliárd forintos költségvetési hiánnyal küzdő Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat pályázatát, amelyet a "működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása" jogcímen nyújtott be a tárcához hétszáznyolcvanöt millió forintos igénnyel - tájékoztatta Ponty Zita, a megyei önkormányzat sajtóreferense az MTI-t csütörtökön .


Dátum: 2008-08-07 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:53.627022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megyei önkormányzat idei költségvetése 1 milliárd 70 millió forint működési hiányt tartalmaz, amelyet minden valószínűség szerint csak hitelfelvétellel lehet finanszírozni - indokolta az igény jogosságát Szakács Imre (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke. A bevételek és kiadások teljesítése során jelentkező ütemkülönbségének kiegyenlítésére pedig további 900 millió forint folyószámla-hitel igénybevételét irányozta elő az önkormányzat - tette hozzá a politikus.

A megyei elnök megalapozatlannak tartja a szakminisztérium levelében megfogalmazott indoklást, miszerint "a támogatás elsősorban a rendkívüli működési problémák kezelésére biztosítható". A megyei önkormányzat költségvetésében szereplő, tervezett egymilliárdos költségvetési hiány ezek szerint nem minősül rendkívüli működési problémának? - tette fel a kérdést közleményében a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek