Elszámolási gond a kormányzati negyed kapcsán?
A kormány haladéktalanul számoljon el a kormányzati negyed meg nem valósuló beruházására feleslegesen elköltött több mint 10 milliárd forinttal - jelentette ki Cser-Palkovics András csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-08-07 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:54.819290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánynak 2008. június 30-ig kellett volna elszámolnia ezzel a több mint 10 milliárd forinttal. Erről szólt az az országgyűlési határozat, melyet parlament egyhangúlag - kormánypárti szavazatokkal - fogadott el. Már augusztus van, ám az elszámolás még mindig késik. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy valami elszámolási gond van, és a kormány menekül a felelősség elől - szögezte le a Fidesz helyettes szóvivője.
A Fidesz követeli, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra azt az elszámolást, amire hivatkoznak, ám eddig nem láthatta a nyilvánosság - jelentette be Cser-Palkovics András.