Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kisebbségi kormány képtelen a válság kezelésére

Az eltelt 100 nap is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy előrehozott választás a kiút Magyarországon - értékelte a kisebbségi kormány száz napját sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András.


Dátum: 2008-08-07 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:06:55.162992, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kisebbségi kormány száz napja (Cser-Palkovics András)

A kisebbségi kormány a kormányzati politika kudarcának az eredménye. Nagyon nehéz mit mondani a kormány első száz napjáról, hiszen Gyurcsány Ferenc kisebbségi kormánya egy felhatalmazás nélküli kormány, aki nem kért és nem is kapott bizalmat sem az emberektől, sem a parlamenttől - fogalmazott Cser-Palkovics András.

A Fidesz helyettes szóvivője leszögezte: a kisebbségi kormánynak nincs programja és stratégiája. Még a határidőre megígért cselekvési programot sem volt képes elkészíteni, azt sem tudta megvalósítani - tette hozzá.

Az elmúlt hónapok történései egyértelműen bizonyítják, hogy a kisebbségi kormány képtelen annak a válságnak a kezelésére, melyet egyébként maga Gyurcsány Ferenc elmúlt években végzett tevékenységével idézett elő - szögezte le a fideszes képviselő, hozzátéve: a kisebbségi kormány cselekvőképtelensége miatt Magyarország egyre nehezebb helyzetbe kerül.

Régóta tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc elhibázott gazdaságpolitikája miatt következtek be azok a megszorító intézkedések, melyek szociális válságba sodorták az országot. Az emberek egyre nehezebben élnek. A kormány nem talál választ az emberek problémáira, cselekvőképtelensége és tehetetlensége pedig árt az országnak - fogalmazott a helyettes szóvivő.

Az eltelt 100 nap is egyértelmű bizonyítéka annak, hogy előrehozott választás a kiút Magyarországon - szögezte le Cser-Palkovics András.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3954, 'source_type': 'media', 'source_id': 1949, 'target_type': 'article', 'target_id': 82139, 'relation_type': 'describes'}