Pécs: az ÁSZ szerint lassan halad a beruházások előkészítése
A tervezettnél lényegesen lassabb a Pécs Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2010 program beruházásainak előkészítése a kulcsprojektek jelentős részének esetében - állapította meg a megvalósítás előkészítését vizsgálva az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Dátum: 2008-08-11 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:07:23.592610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ÁSZ-jelentés szerint a városban öt kulcsprojekt valósulhat meg a program keretében. A beruházások megvalósításához a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 2008 júniusában írta ki a pályázatot, így a megvalósításra vonatkozó támogatási szerződéseket még nem írhatták alá.
A számvevőszék megállapította, hogy a beruházások jelentős részénél az előkészítés a pályázatban tervezettnél lényegesen lassabb, a megvalósításra mindössze 18 hónap áll rendelkezésre. Az önkormányzat a kormány döntését követően nem hozta meg a szükséges döntéseket az EKF kulturális stratégiájára, a fejlesztési projektek műszaki előkészítésére, illetve ezek összehangolására vonatkozóan.
A jelentés szerint az előkészítésre felhasznált források átláthatóságát az önkormányzat, illetve a megvalósításban közreműködő szervezetek nem biztosították. A Pécs EKF 2010 projekt indulásakor nem jelölték ki a kormányzati oldalról azt, aki biztosítja a kormányon belüli koordinációt. Ezen túlmenően nem volt megfelelő a projekt megvalósításában közreműködők együttműködése.
Tasnádi Péter, Pécs szocialista polgármestere azt mondta, hogy tanulmányoznia kell a jelentést, mert ő a "májusban megjelent változatot" ismeri, az abban feltett kérdésekre megadták a választ. Véleménye szerint az EKF-program előkészítése jó ütemben halad.