Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is pazarol a kormány

Továbbra is pazarló és manipulatív a kormány pénzköltési technikája, a költségvetési gazdálkodás és annak hatékonysága semmit nem javult. Ezt Mádi László fideszes szakpolitikus mondta kedden sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-08-12 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:07:28.214091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Továbbra is pazarol a kormány (Mádi László)

A kormány semmit nem tanult korábbi hibáiból, Gyurcsány Ferenc hazugsága és manipulációja az őszödi beszéd után is továbbfolytatódik: milliárdok mennek el önfényezésre, propagandára és a minisztériumi "haveroknak", továbbá a költségvetés egészében is pazarlás folyik - mondta el a politikus.

Mádi László az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése alapján úgy látja, hogy lesújtó a költségvetési gazdálkodás helyzete, a kormányzat "irreális és pazarló" gyakorlatot követ. Elmondása szerint az ÁSZ vizsgálata bebizonyította, hogy a kormány gazdaságfejlesztési lépései "összehangolatlanok, perspektívátlanok, ellenőrizetlenek és ezért hatékonytalanok".

Nincs egységes szempontrendszer az állami támogatások odaítélésénél, az uniós és a hazai források tervezése nincs összehangolva, hiányoznak a döntések megalapozottságához szükséges információk, valamint hiányosan ellenőrzik az előirányzatok felhasználását - tette hozzá.

Mádi arra is kitért, hogy az ÁSZ a kormányzati intézmények adatszolgáltatásával is elégedetlen: gyakori volt a pontatlan, feldolgozhatatlan és késedelmes adatszolgáltatás, így pedig a számvevőszék a helyszíni ellenőrzés megalapozó funkcióját csak részben tudta betölteni.

Ezzel kapcsolatban példaként a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot hozta fel, amely nem vagy csak késedelmesen szolgáltatott adatokat.

Kovács Árpád ÁSZ-elnök egy interjúban elhangzott szavait idézve hozzátette: olyan rossz a helyzet, hogy a magyar állami költekezésben "itt a piros, hol a piros játszma" folyik, és sokszor maga az ÁSZ is képtelen eligazodni a pazarló és átláthatatlan költségvetési gyakorlatban.

A tendenciák és a számadatok azt mutatják, hogy a kisebbségi kormány alkalmatlan az ország felelős kormányzására, Gyurcsány Ferencet csak a spejzolás érdekli, és nem törődik az emberek valós problémáival - szögezte le a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 51, 'source_type': 'media', 'source_id': 1953, 'target_type': 'article', 'target_id': 82175, 'relation_type': 'describes'}