Bukásra áll Pécs kulturális főváros projektje
Az óriási csúszások miatt nem készül el 2010-re az Európa kulturális fővárosa rendezvény projektjeinek egy része - állítja az Állami Számvevőszék. A szervezet górcső alá vonta a Széchenyi-tervben egészségturisztikai beruházásokra nyújtott támogatások felhasználását is.
Dátum: 2008-08-12 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:07:33.965143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európa kulturális fővárosa Pécs 2010 projekt megvalósítása késésben van, a beruházások jelentős részének előkészítése a pályázatban tervezettnél lényegesen lassúbb - áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében. Azt is megállapították, hogy az önkormányzat nem hozta meg a projekt kulturális stratégiájához és a fejlesztési elképzelések műszaki előkészítéséhez szükséges döntéseket.
Az ÁSZ szerint a cím elnyerése után (2006-ban) nyomban ki kellett volna dolgozni a kulturális koncepciót, majd ennek figyelembevételével elkészíttetni a projekt megvalósíthatósági tanulmányait. Ezzel szemben a kulturális programot csak az idén májusban fogadta el a közgyűlés, a kulturális és oktatási miniszterrel 2008 júniusában írta alá a programok finanszírozásáról szóló együttműködési megállapodást.
A számvevők megállapították, hogy az előkészítésre felhasznált források átláthatóságát az önkormányzat és a program megvalósításában közreműködő szervezetek nem biztosították. A projekt elindításakor nem jelölték ki azt a személyt, aki biztosítja a kormányon belüli koordinációt. Mindennek következtében a projektek egy része nem készül el 2010 elejére, csak az év közepére vagy még később, ami kérdésessé teszi a kulturális programok szervezését, a potenciális társadalmi és gazdasági hatások elérését.
Az ÁSZ vizsgálta a Széchenyi-terv keretében a központi költségvetés által egészségturisztikai beruházásokra nyújtott támogatások felhasználását is. Kiderült, hogy az egészségturisztika területén végzett fejlesztések eredményeként a turizmus növekedése fellendíti a gazdaságot, gyarapítja a nemzeti jövedelmet. A pályázatokban szereplő fejlesztéseket a beruházók megvalósíthatósági tanulmányokkal alapozták meg. Ezekben elsősorban az adottságok hangsúlyozására, a lehetőségek optimista bemutatására törekedtek, és nem fordítottak kellő figyelmet a kockázati tényezőkre. A beruházók a célul kitűzött létesítmények megvalósításával összességében eleget tettek a támogatási szerződésekben foglalt kötelezettségüknek.