Pénz vagy egészség
Gyöngyös és a Mátraalja térsége két lehetőség között választhatott: a pénzt vagy a további egészséget akarja-e inkább - mondta el Tatár László gyöngyösi fideszes önkormányzati politikus az indiai Apollo Tyres gumivállalat Gyöngyösre tervezett beruházásáról.
Dátum: 2008-08-15 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:09:09.935598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Podolák György szocialista politikus ezt megelőzően arról beszélt, hogy az MSZP a Fideszt és Orbán Viktort tartja felelősnek, amiért az indiai Apollo Tyres gumivállalat visszavonta gyöngyösi beruházását. Podolák György azt is hangoztatta, hogy Gyöngyössel, Heves megyével és az egész országgal szembeni "szabotázsakciónak" tartja az ügyet, amelyért szerinte a Fidesz a felelős.
A gyöngyösi szocialista városvezetés "minden demokratikus eszközt nélkülözve", a közvélemény és a társadalom teljes kizárásával hozta meg döntését a környezetterhelő üzem telepítése ügyében - mutatott rá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Tatár László, a beruházás ellen helyi népszavazást kezdeményező gyöngyösi polgári összefogás frakció vezetője.
Gyöngyös és a Mátraalja térsége két lehetőség között választhatott: a pénzt vagy a további egészséget akarja-e inkább - mondta a képviselő, aki hozzátette: nem szabad tovább terhelni a Mátrát környezetterhelő beruházásokkal, ezért a gumiabroncsgyár telepítésére sincs szükség Gyöngyösön.
A politikus ugyanakkor elmondta: a település polgári frakciója beruházáspárti és ennek megfelelően továbbra is várja azokat a befektetőket, amelyek a környezeti viszonyoknak megfelelő paraméterek mellett képesek működni valamint a Mátra és a környék borvidékének levegőjét, történelmét, kultúráját nem károsítják.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, visszavárják azt a négy befektetőt is, amelyek a szocialista polgármester tájékoztatása szerint is a tervezett gumigyár miatt menekültek el a városból.
Tatár László szerint a beruházás elmaradásáért a politikai felelősség egyértelműen a város MSZP-s irányítóit terheli, a "nem kellően körültekintő" iparfejlesztési politikájuk miatt.
Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy korábban ugyancsak a szocialista városvezetés hibás döntései miatt települt át Gyöngyösről a Bosh Hatvanba, illetve a Toyota-Citroen Szlovákiába.