Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szépvölgyi út, budai alsó rakpart: javasolják a megnyitását

Nyissák meg véglegesen a Szépvölgyi út és a budai alsó rakpart közötti átjárót, amit a Sziget fesztivál idején átmenetileg lehet használni - javasolja a II. és a III. kerületi polgármester.


Dátum: 2008-08-15 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:09:11.102778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Láng Zsolt és Bús Balázs pénteken közös sajtótájékoztatón, a helyszínen elmondta: a fővárosi önkormányzat augusztus elsején lezárta a budai alsó rakpartot, a forgalom könnyítése érdekében a fesztivál idejére nyitották meg a lejárót, valamint a rakpart szigetre vezető részét, amit azonban csak célforgalomra lehet használni.

A két polgármester szerint az átjáró végleges megnyitása kézenfekvő és olcsó megoldás lenne, és nagyban segítené a két kerület lakóinak, de az összes budapestinek a közlekedését is.

Bús Balázs elmondta, attól tartanak, hogy egyre nagyobb lesz a közlekedési terhelés Belső-Óbuda és a II. kerület útjain, főleg a Margit híd tervezett rekonstrukciója és a Szabadság híd felújításának várható elhúzódása miatt.

Rámutatott arra, hogy a lehajtó megnyitása és kiépítése elsősorban a főváros feladata, de a budapesti önkormányzat azt közölte velük: ha minden engedélyt beszereznek és saját maguk üzemeltetik ezt a rövid útszakaszt, ők nem állítanak akadályt. A polgármester hozzátette, hogy az útszakasz üzemeltetése az egész város érdeke, így ezt nem lehet a kerületi önkormányzatra terhelni.

Láng Zsolt emlékeztetett arra, 2006 óta kérik a fővárostól, hogy ezt a lehajtót nyissák meg, azonban eddig pozitív választ nem kaptak. Mint mondta, itt a rakpart és a lehajtó egy szinten van, tehát a közlekedés megindítása nem jelentene nagy beruházást, illetve költségeket.

A II. kerületi polgármester arról is szólt, hogy a jelenlegi helyzetben az autósoknak kerülniük kell a Mozaik utcáig vagy a Margit hídig, ez azt jelenti, hogy általában 40-60 percet állnak a reggeli csúcsforgalomban.

Láng Zsolt bízik abban, hogy a fővárosi döntéshozók is belátják: a Szépvölgyi úti lehajtó kialakítása és megnyitása a forgalom előtt egész Budapest érdeke.

Kapcsolódó elemek