Egymilliárdos útfejlesztés a tatabányai ipari parkban
Megkezdődött tatabányai ipari park és az M1-es autópálya közvetlen kapcsolatát biztosító körforgalom és út kiépítése, ezzel csökken a Tatabányán keresztül hajtó kamionok száma és egyszerűbb megközelíteni az ötezer főnek munkát adó ipari park gyárait - mondta hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a polgármester.
Dátum: 2008-08-18 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:09:39.501499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. beruházásában épülő útszakasz költsége egymilliárd forint. A körforgalom és a kiszélesített út november közepéig készül el - tette hozzá Bencsik János.
A kivitelezést a tatabányai Vértesaszfalt Kft. és a győri székhelyű osztrák Terrag-Asdag konzorciuma nyerte el, közbeszerzési eljárásban. Az építkezés során közel 3500 méteren kiszélesítik az autópályáig vezető utat, ehhez 600 fát kell kivágni, melyeket május végig pótolnak.
A tatabányai ipari park 1997-ben jött létre, Tatabánya és Környe területén helyezkedik el, teljes területe 433 hektár, fejlesztési területe, 366,3 hektár már beépített vagy szerződéssel lekötött területe 66,4 hektár.
Tatabányára 1995-ben érkezett az első ipari beruházó, a német-amerikai Suoftec Kft., mely zöldmezős beruházásként 10 millió német márkát fektetett be és könnyűfém-keréktárcsa gyárat épített.
Az utóbbi években az ipari parkban két jelentős japán vállalkozás telepedett le, a gumiabroncsgyártó Bridgestone és az autóüvegeket készítő Asahi Glas. A területen most folyik az amerikai a BD Medical-Pharmaceutical Systems üzemének építése, ahol előretölthető fecskendőket gyártanak.