Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idén száműzték a Szent Koronát


Dátum: 2008-08-19 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:09:43.585709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Augusztus 20-án a Hősök Terén tesznek esküt a honvédtisztek a Magyar Köztársaság Alkotmányára. A tisztavató ünnepséget korábban a Szent Korona másolata előtt tartották, az idén azonban száműzték a ceremóniáról.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint Szekeres a Kádár-kor hazug szemléletét és az SZDSZ "micisapkás" gyalázkodását folytatja. A Szent Koronának nemcsak múltja, jövője is van, jelenét hiába gyalázza a neoliberális baloldal. A korona a hívő embernek a keresztény Magyarország jelképe. "Képzeljük el, mit szólna az amerikai nép, ha a képviselők nem a Biblia előtt tennének esküt. Azt a politikust, aki ezt kezdeményezné, egyszerűen elsöpörnék" - mondta Lezsák.

Kapcsolódó elemek