Csehszlovákiai bevonulás - a Fidesz álláspontja
Dátum: 2008-08-21 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:02.385486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz álláspontja szerint van helye bocsánatkérésnek olyan, két nép kapcsolatát hátrányosan érintő sajnálatos történelmi esemény miatt, mint az 1968-as csehszlovákiai bevonulás. Ez a bocsánatkérés azonban mindenekelőtt az akkori diktatórikus államhatalmat működtető MSZMP jogutód pártjának erkölcsi kötelessége. Meggyőződésünk, hogy a kommunista bűnök esetében sincs helye a felelősség elkenésének vagy szétterítésének.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője