Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogyi fideszesek a repülőtér és a laktanya hasznosításáról

A taszári repülőtér és a laktanya hasznosítását, az elmaradt fejlesztéseket kérte számon pénteken, a laktanya bejárata előtt tartott sajtótájékoztatón Gelencsér Attila (Fidesz), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Mártai Márta (Fidesz) országgyűlési képviselő.


Dátum: 2008-08-22 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:12.676191, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mátrai Márta közölte: noha Ferihegy után Taszár a legnagyobb légi bázis mégsem itt, hanem egy friss hír szerint Vas megyében épül egy új kereskedelmi repülőtér és logisztikai központ.

"Erre felkaptuk a fejüket, hiszen úgy húz el minden megye mellettünk, mintha szárnyai lennének" - jegyezte meg a politikus, aki emlékeztetett, hogy 2001-ben a polgári kormány lehetőséget teremtett arra, hogy a kettős hasznosítás megvalósuljon; 560 millió forintból megépült a polgári terminál, elkészültek a közművek, a parkoló, a guruló- és a bevezető út.

Mártai Márta szerint Kolber István, akit 2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki biztosnak nevezett ki, megbízva a taszári repülőtér hasznosításával, csak ígérte a repülőtér gazdasági hasznosítását, "de nem tesz érte semmit".

Gelencsér Attila a laktanyáról szólva emlékeztetett: a korábbi tárgyalások ellenére - a megye 33 százalékos részesedést szeretett volna - a laktanyát tavaly Taszár önkormányzata kapta meg. Ám látható - tette hozzá, hogy a falu erejét meghaladta ennek a többmilliárd forintos vagyonnak a működtetése.

Tájékoztatása szerint az állam által biztosított harmincmillió forint csak őrzésre és védelemre elég, az ingatlanok állapota rohamosan romlik.

A megyei közgyűlés elnöke a hasznosítási tervekről azt mondta: a laktanya területén levéltári és múzeumi raktárak kapnának helyet, de látva az épületek meglehetősen leromlott állagát, a megyei önkormányzat "lépéskényszerben" van. Hamarosan levélben kérik Taszár polgármesterét, hogy adja át számukra azokat az épületeket, amiket még hasznosítani tudnak, hogy haladéktalanul megkezdjék az állagmegóvást és a szükséges átalakításokat.

Kapcsolódó elemek