Orbán és az enyhe undor
Dátum: 2008-08-23 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:12.997200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tévedtem, Önnek van igaza: piszkos ellenforradalmárokkal, reakciósokkal, fasiszta brigantikkal szemben nincs helye a legendás bolsevik udvariasságnak. Nagyon is helyes, hogy Ön, mint Oroszország budapesti nagykövete "enyhe undorral" fogadta Orbán Viktor Grúziát támogató és államát kritizáló szavait, majd azt is közölte, nem tudja, a politikus miképpen tud mások szemébe nézni, és "az amerikai neokonzervatívok zsebéből beszél". Önkritikát gyakorlok, amiért úgy hittem, effajta szavakat diplomata még álmában sem mond, nehogy meghallja valaki. Így kell kezelni mindenkit, aki bírálni merészeli a humanizmusáról közismert 58. hadsereg kisebbségvédő, grúz, oszét kisgyermekeket, sőt, még azok macijait is megmentő akcióját!
Korábban nem értettem: miképpen állíthatják ugyanazon magyar közszereplők, hogy országom ne szólaljon meg a konfliktus ügyében (mert leállnak a gázszállítások), akik korábban még a lehetőségét is kizárták az energiaellátás politikai célzatú manipulációjának (mert az kizárólag az üzletről szól). Dialektikus materalista világképem alapján itt ellentmondást véltem felfedezni, de a levelem írása közben mellettem dohányzó kedves elvtársak meggyőztek arról, hogy nincs igazam. Helytelen következtetést vontam le abból is, hogy többszöri ígéret ellenére az orosz csapatok még nem vonultak ki, nemhogy Dél-Oszétiából, hanem a grúz Gori városából sem, ellenőrzésük alatt tartva az egyetlen, az országot Kelet-Nyugat irányban átszelő főutat.