Frakcióülés és Polgári Piknik a nyitány
A Fidesz szeptember 15-én tartja első frakcióülését az őszi parlamenti ülésszak előtt, ezt megelőzően pedig a már hagyományos Polgári Pikniken gyűlnek össze a fideszesek és a jobboldali értelmiségi holdudvar képviselői.
Dátum: 2008-08-25 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:35.676162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: a képviselőcsoport az első parlamenti ülésnapon, szeptember 15-én ül össze, ezt megelőzően szeptember 12-én a frakcióelnökség ülésezik. A Fidesz kabinetjei és munkacsoportjai már szeptember elejétől üléseznek, és a frakcióvezető arra kérte őket, hogy munkájukban a 2011-es magyar EU-elnökségre való felkészülést is vegyék figyelembe. A Fidesz-frakció törvényjavaslatokkal és módosító indítványokkal készül az őszi ciklusra, például október végén olimpiai törvényjavaslat benyújtását tervezik, amely 2012-es londoni játékokig rögzítené a felkészülés pénzügyi, sportszakmai és infrastrukturális feltételeit. Erről korábban Bánki Erik, a turisztikai és sportbizottság fideszes elnöke beszélt.
Emellett az ellenzéki képviselőcsoport készül a költségvetési törvény vitájára, és arra is, hogy a szociális törvény a parlament elé kerülhet. Frakcióhoz közeli források szerint a frakcióvezetést aggasztja, hogy a kormány nyáron előkészítette a vízközművek vagyonprivatizációját, így ez a téma is előkerülhet az ülésszakon. Az MTI úgy tudja, hogy a parlamenti ülésszak kezdete és a frakcióülés előtt, a szeptember 6-7-i hétvégén rendezik meg a 2004 óta hagyományos Polgári Pikniket a Somogy megyei Kötcsén, ahová képviselőket, a párt holdudvarába tartozó közéleti személyiségeket, jobboldali értelmiségieket hívnak meg.
A tavaly szeptemberi zártkörű rendezvényen Orbán Viktor pártelnök a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásról beszélt, és úgy vélte, más megoldást nincs, amellyel demokratikus módon és erőszakmentesen döntésre lehet vinni Magyarország legfontosabb problémáit. A pártelnök tavaly többször hangsúlyozta az erőszakmentességet, és szintén fontosnak nevezte a jobboldal egységét, mert szerinte egy egységes jobboldallal nem tud semmit kezdeni a baloldal.