Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkozy rendkívüli EU-csúcsértekezletet hív össze

Nicolas Sarkozy, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfője úgy döntött, hogy több EU-tagállam kérésére rendkívüli EU-csúcsértekezletet hív össze szeptember elsejére Brüsszelbe a grúziai válsággal összefüggésben - jelentette be vasárnap a francia elnöki hivatal.


Dátum: 2008-08-26 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:45.394903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendkívüli csúcsértekezleten megvitatják a Grúziának nyújtandó segélyek kérdését, és szó lesz az EU Oroszországhoz fűződő kapcsolatainak jövőjéről - áll az Elysée-palota közleményében. Sarkozy közvetített az EU nevében a felek között az orosz-grúz konfliktusban, és létre is jött az ellenségeskedések beszüntetéséről is szóló megállapodás.

A hatpontos egyezség előirányozza az orosz csapatok visszavonását a konfliktus előtti pozícióikba. Az oroszok vissza is vonták harckocsizó alakulataikat, tüzérségüket és gépkocsizó lövészalakulataik zömét grúziai előretolt állásaikból. Pénteken bejelentették, hogy befejezték a visszavonást, és leszögezték, hogy ezzel eleget tettek a francia közvetítéssel létrejött megállapodásban vállalt kötelezettségüknek.

Ennek ellenére maradtak orosz katonák grúziai előretolt állásokban, jóval túl a Moszkva által támogatott szakadár Dél-Oszétia és Abházia területén. Orosz katonák még mindig ellenőrzőpontokat tartanak fenn Poti grúz kikötőváros környékén, és ellenőrzőpontokat hoztak létre a mostani konfliktus góca, Dél-Oszétia körül is a grúz törzsterületen. A nyugati országok élesen bírálják ezért Oroszországot, és követelik, hogy tartsa magát a megállapodásban vállalt kötelezettségeihez.

Az orosz csapatok a Dél-Oszétia elleni augusztus 7-i grúz offenzívára válaszul törtek be Grúzia törzsterületére. A harckocsikkal, tüzérségi fegyverekkel és légierővel támadó orosz alakulatok rövid idő alatt megfutamították a grúz csapatokat, és a fővárostól, Tbiliszitől 40 kilométernyire álltak meg.

Kapcsolódó elemek