Nyírbogát: találkoztak a szabolcsi és hajdú-bihari kisgazdák
Kelet-Magyarországi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Hajdú-Bihar megye) Kisgazda Regionális Szervezetet hoztak létre a két megye kisgazda képviselői, akik vezetőjüknek Simon Miklós országgyűlési képviselőt, Nyírbogát polgármesterét választották meg.
Dátum: 2008-08-26 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119161
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:47.246555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kisgazdák tarthatatlannak vélik azt a helyzetet, ami a dinnye, a meggy után az alma, illetve Hajdú-Biharban a gabonafélék felvásárlási ára körül alakult ki. Gőgös Zoltán államtitkár, illetve Gráf József miniszter nem mond igazat, amikor az alacsony felvásárlási árak miatti beavatkozást törvényi akadályokra hivatkozva elutasítja. Éppen ezért a kisgazdák támogatnak minden tiltakozó megmozdulást, amely a jelenlegi állapoton kíván változtatni.
A kisgazdák támogatják a magyar tulajdonban lévő felvásárló cégek és termelők közötti együttműködést, továbbá minden törvényes eszközzel fellépnek a falugazdász hálózat védelme érdekében, ugyanis egy friss körlevél szerint - mondvacsinált kitételekkel - a falugazdász hálózat kivéreztetése folyik. A kisgazdák minden lehetőséget megragadva kívánják megvédeni a kiszolgáltatott mezőgazdasági termelőket - hangsúlyozta Túri-Kovács Béla.
Az elnök megerősítette korábbi bejelentését, miszerint a jövő évi európai parlamenti választáson a kisgazdák Becsey Zsolt jelenlegi EP képviselőt támogatják, aki eddig is következetesen képviselte a kisgazda értékeket Brüsszelben.
Kovács András hajdú-bihari elnök hozzászólásában reményét fejezte ki amiatt, hogy a kisgazda szövetség - a Fideszhez hasonlóan - regionális formában hatékonyabban fog működni a jövőben. Agrármérnökként kiállt a falugazdászok mellett, hiszen mint fogalmazott, felszámolások ugyanabba a falurombolási akcióba illik bele, mint amit a kis iskolák, posták bezárása, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése jelent.
Erdei József az ifjú gazdák nevében a feldolgozóipar visszaszerzését szorgalmazta, továbbá egy józan gondolkodású, normális parasztemberek kinevelését az egykori népfőiskolák mintájára.