Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békedemonstráció a Parlament előtt

Az Irakban zajló háború ellen tiltakoztak és a harcok áldozatait gyászolták a Civilek a Békéért mozgalom demonstrációján szombaton délután a Parlament előtt. A béketüntetők a Kossuth téren koporsót állítottak fel, amellyel a háború eddigi és leendő áldozataira emlékeztek.


Dátum: 2003-03-22 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:56.938192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demonstrálók transzparensein egyebek között "bűntett ez a háború", "gyászoljuk a demokráciát" feliratok voltak olvashatók.

A felszólalók értetlenségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogyan engedélyezhette a kormány az Irak ellen zajló műveletekhez a légtérhasználatot, mikor a felmérések szerint Magyarország 92 százaléka békepárti.

Simó Endre, a Civilek a Békéért mozgalom egyik szervezője elmondta: szeretnék, ha a magyar politikusok elgondolkodnának azon, mire kaptak mandátumot szavazóiktól.

Úgy vélekedett, hogy csak a háború után lehet megmondani: Magyarországot fenyegette-e bármilyen veszély légterének átengedése miatt.

Hangsúlyozta: ennek kapcsán félelmet, hisztériát kelteni teljesen felesleges, hiszen a háború ténye elegendő arra, hogy az embert aggodalommal töltse el.

A Parlament előtt este nyolckor a Békelánc rendezésében gyújtanak fáklyákat és mécseseket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek