Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elmúlt 50 év legnehezebb időszakát éli most a közoktatás

A magyar közoktatás - Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben - az elmúlt ötven év legnehezebb időszakát éli most - jelentette ki Zsigó Róbert keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-08-26 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:10:53.296067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zsigó Róbert, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának alelnöke Gyurcsány Ferenc azon bejelentésére reagálva, miszerint az elmúlt ötven év legnagyobb iskolafelújítási programja indul, úgy reagált: "az a furcsa (...), hogy miért nem állt ki Gyurcsány Ferenc néhány esztendővel ezelőtt, amikor az elmúlt ötven év legnagyobb pedagógus-elbocsátási programját indította el, vagy mondjuk miért nem állt ki néhány esztendővel ezelőtt, amikor az elmúlt ötven esztendő legnagyobb iskolabezárási programját indította el a Gyurcsány-kormány? Ez érthetetlen".

Érthetetlennek nevezte azt is, hogy a miniszterelnök 80 milliárd forintról beszélt az iskolafelújítási programmal kapcsolatban. Mint kifejtette, érdekes az, hogy sokszor megígérték már ezt, és Hiller István nagyon sokáig 100 milliárd forintról beszélt. Ennek kapcsán megjegyezte: "azt is kérdezhetnénk, hogy hová tűnt 20 milliárd forint az iskolafelújítási programból?"

Zsigó Róbert Gyurcsány Ferenc azon kijelentésére utalva, miszerint a kormány 4-5 év alatt nem költött ennyit óvodák, iskolák felújítására, rámutatott: a miniszterelnök beismerte azt, amit a Fidesz már régóta mond, hogy nem törődtek a közoktatási intézményekkel. Be is vallja a miniszterelnök, hogy 4-5 éve nem tettek semmit az intézményfelújítások terén - tette hozzá, megjegyezve azt is: "joggal kérdezhetnénk egyébként, hogy: de ki volt a magyar miniszterelnök az elmúlt 4-5 évben?"

Az Új tudás programról szólva Zsigó Róbert hangsúlyozta, ez egy olyan program, amiről nem nagyon tud biztosat senki.

Többedszer ígérik meg, hogy fel fogják újítani az óvodákat és az iskolákat - mondta el Zsigó Róbert. Ha az elmúlt két esztendőben a Hiller István és Gyurcsány Ferenc által bejelentett intézményfelújításoknak csak a fele megvalósult volna mára, akkor az ország tanintézményeinek fele már fel lenne újítva, és ezekbe járnának szeptember 1-től a diákok és a pedagógusok, mert annyiféle programról, ötletről hallottunk már - mondta.

Rámutatott: ez a kormány szemben azzal, amit 2006-ban a választási kampányban ígért, csökkentette a közoktatási normatívákat. Az önkormányzatok egyre nehezebben tudják fenntartani az intézményeket, sőt, tavaly több mint 400 iskolát és óvodát kellett bezárniuk - tette hozzá.

A kormány a csoportfinanszírozás bevezetésének következtében a nagyobb csoportlétszámokat juttatja finanszírozási előnyhöz, éppen ezért az önkormányzatok vagy bezárják a kisiskolákat, vagy társulásokban működtetik az oktatást - mondta el. Kifejtette, ez azért is furcsa, mert arra ösztönzi a kormány az önkormányzatokat, hogy a felső tagozatokat integráltan próbálja fenntartani, ami azt jelenti, hogy nagyon sok vidéki kisgyereknek utaznia kell ötödik évfolyamtól. Viszont az a normatíva, amely a bejárást segíti, az lényegesen csökkent ebben az esztendőben - tette hozzá.

Régen nem ingyenes tankönyvről beszél már ez a kormány - folytatta, emlékeztetve arra, hogy 2002-ben és 2006-ban is ingyenes tankönyvet ígértek. Majd hozzátette: most pedig a kompetencia alapú képzést helyezik előtérbe, és támogatják anyagilag is azokat az iskolákat, amelyek ezt be tudják vezetni, a szülők és az önkormányzatok kontójára, merthogy ezek a tankönyvek közel háromszor annyiba kerülnek, mint más tankönyvek.

Kiemelte azt is: az elmúlt egy évben 8-10 ezer pedagógust kellett elbocsátani a kötelező óraszám-emelés és a finanszírozás-változás miatt.

Zsigó Róbert leszögezte: a magyar közoktatás - Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben - az elmúlt ötven év legnehezebb időszakát éli most. "Az elmúlt években iskolákat zártak be, pedagógusokat bocsátottak el, és szinte mindenért fizetni kell már a diákoknak és a pedagógusoknak. Erre, ezért győzelmi jelentéseket, újabb programokat, bejelentéseket (...) sokkal szerényebben kellene tennie a kormánynak, és olyan dolgokat kellene tennie már, amit egyébként minden közoktatásban dolgozó tud: hogy biztonságos jogi környezetben és biztonságos finanszírozási környezetben lehessen fenntartani az iskolákat, megfelelő körülmények között (...) tanítani a gyerekeket, és hagyni a pedagógusokat is dolgozni" - tette hozzá végül.

Kapcsolódó elemek