Gazdaságfejlesztési tanács alakult Kaposváron
Gazdaságfejlesztési tanács alakult Kaposváron az önkormányzat kezdeményezésére; a gazdasági élet képviselőiből, önkormányzati, oktatási és munkaügyi szakembereiből álló testület célja, hogy számba vegye azokat a lehetőségeket, amelyek a somogyi megyeszékhely fejlesztését szolgálják.
Dátum: 2008-08-27 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:02.723112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdai alakuló ülésen Szita Károly (Fidesz) polgármester a stratégiai irányokat ismertető előadásában kifejtette: elsődleges feladat, hogy magas szintű versenyképességet biztosítsanak a városban, s ezzel a Dél-Dunántúl erős pólusává váljanak.
Ez a munkaerő-piaci értelemben vett teljes foglalkoztatottság, azaz a 4 százalékos munkanélküliségi ráta elérésével, a városban működő vállalkozások számának a szinten tartásával, a stagnáló, vagy pozitív migrációs rátával, valamint a bérszínvonal erőteljes javításával biztosíthat - mondta a polgármester.
Szita Károly rámutatott: a gazdaságfejlesztés sikere ugyanakkor nem csupán az önkormányzaton múlik, az államnak, a mindenkori kormánynak is el kell végeznie a saját feladatát.
Az állam feladata lenne például az infrastruktúra fejlesztése a város jobb megközelíthetősége érdekében közúton, vasúton és levegőben - emelte ki a polgármester, aki legfontosabbként az M67-es gyorsforgalmi út és a kelet-nyugati közlekedési biztosító M9-es autópálya megépítését, a taszári repülőtér hasznosítását, valamint a Budapest-Gyékényes vasútvonal rekonstrukcióját említette.
Szita Károly szorgalmazta a jelenlegi gazdasági struktúra bővítését, átalakítását, hangsúlyozva: a jövőben nagyobb szerepet kell kapnia az innovációnak, a Kaposvári Egyetemre alapozott szellemi tőke hasznosításának.
A testület tagjai az elmondottakkal egyetértve a lakossági vélemények felmérését és elemzését kérték, hogy ezt figyelembe véve megkezdhessék a tervek részletes kidolgozását.