Demszky kiszolgáltatottá tenné Kocsis Istvánt
Kocsis Istvánt lett a BKV vezérigazgatója. István elmondta: Kocsis István szakmai és emberi tekintélyét kockáztatná, ha elfogadná a megbízatást.
Dátum: 2008-08-27 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:04.258301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocsis István öt évre kapott megbízást, munkaviszonyának kezdete 2008. szeptember 1. Kocsis idén távozott a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói tisztségéből, amit 2005 óta töltött be, 2002 és 2005 között pedig a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. Kocsis István 1993 és 1995 között az Állami Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese volt, 1995 és 1996 között pedig az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, majd igazgatóságának tagja és vezérigazgatója. A Fővárosi Önkormányzat gazdasági bizottságának július 28-án kellett volna döntenie a pályázat nyerteséről, de végül indoklás nélkül 30 nappal meghosszabbították az elbírálás határidejét.
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője nem vállalná el Kocsis István helyében a BKV vezérigazgatói tisztét, mert a szakember a munkáltatói jogok elvonásával gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. A fővárosi ellenzéki politikus elmondta: a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén várhatóan ilyen értelmű döntést hoznak az MSZP-, az SZDSZ- és az MDF-frakcióban ülő képviselők. Utalt arra, hogy az említett jogkör elvonása a főváros gazdasági bizottságának reggeli ülésén került szóba, ahol Kocsis Istvánt megválasztották; az ellenzéki frakciószövetség ezért nem támogatta a döntést.
Tarlós István azt közölte, Kocsis Istvánt eddigi tevékenysége alapján szakmailag egyértelműen alkalmasnak tartja a BKV vezetésére, ám, mint mondta, csodálkozna azon, ha a szakember elvállalná a megbízatást. Az ellenzéki frakcióvezető szerint ugyanis, ha a közgyűlés a munkáltatói jogokat elvonja a vezérigazgatótól, akkor lényegében "lenullázzák a mozgásterét", kiüresedik a pozíció, és a vezető kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Kocsis István egyenesen a szakmai és emberi tekintélyét kockáztatná, ha elfogadná a megbízatást - hangoztatta.
Tarlós István ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az "akció" mögött szerinte nem Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester áll, ám egyetlen politikust sem kívánt megnevezni. Az ellenzéki frakcióvezető ugyanakkor közölte, a döntés "logikus olvasatának" tartja azt az újságírói vélekedést, amely szerint vannak ma olyan emberek a BKV vezetésében, akiknek a helyét így szeretnék megőrizni.