Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fővárosi Közgyűlés nem fogadta el Hagyó válaszát

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nem fogadta el Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes válaszát egy Regőczi Miklós BKV vezérigazgató-helyettesnek tulajdonított e-maillel kapcsolatban.


Dátum: 2008-08-28 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:18.050124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetőjeként azt kérdezte a városvezetőtől: hogyan fordulhatott elő, hogy Regőczi Miklós szakmai rendezvényekkel kapcsolatban az ellenzék lejáratására szolgáló politikai akcióra tett javaslatot az MSZP budapesti elnökének egy e-mailben, még a tavaszi BKV-sztrájk idején? (Korábban az ügyben levéltitoksértés miatt a cégvezetés feljelentést tett.)

Hagyó Miklós válaszlevelében azt közölte: Regőczi Miklós "nem írt pontosan ilyen tartalmú e-mailt", és "soha nem buzdított semmiféle politikai akcióra".

A főpolgármester-helyettes szóbeli válaszában az e-mailből idézett szövegrészleteket összefüggésükből kiragadottnak nevezte és példaként Petőfi Sándor egy "kurva anyázós" verssorát idézte.

Tarlós István a választ nem fogadta el, és viszonzásul Rejtő Jenő egy hasonló "kurva anyázós" sorával válaszolt a szocialista városvezetőnek.

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester az egyébként inkább derültséget, mint megdöbbenést kiváltó irodalmi idézeteket példátlannak nevezte, és azt közölte: nem javasolja, hogy a jövőben ilyen kifejezéseket használjanak a testület előtt.

Kapcsolódó elemek