Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MSZP-s politikai bosszú

A szocialista többségű gyöngyösi önkormányzat valamennyi önkormányzati tisztségből visszahívta a Fidesz Polgári Frakció képviselőit - tájékoztatta pénteken az MTI-t a frakció vezetője.


Dátum: 2008-08-29 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:27.228004, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tatár László kifejtette: az Apollo Tyres indiai gumigyár ügyében képviselt álláspontjuk miatt állt bosszút rajtuk a csütörtök este megrendezett rendkívüli ülésen a szocialista többség. A szerintük törvénysértő döntés megsemmisítése érdekében a közigazgatási hivatalhoz fordulnak, illetve rágalmazás miatt kártérítési pert is indítanak, mert Hiesz György, a város polgármestere félmilliárd forintos károkozással vádolta őt magát és a frakció helyettes vezetőjét - tette hozzá.

A politikus elmondta: eredetileg pályázatok ügyében hívták össze a frakcióülést, majd a polgármester és egy szocialista képviselő javaslata alapján kerültek napirendre a személyi kérdések. Ezt követően a 24 tagú testület 13 szocialista tagjának szavazatával zárt ülés keretében visszahívták tisztségükből a Fidesz Polgári Összefogás Frakció valamennyi önkormányzati bizottsági elnökét. Valamennyi felügyelőbizottsági tagot, amelyet a frakció delegált az önkormányzati cégekbe, sőt Fidesz Polgári Összefogás Frakció által delegált külső bizottsági tagokat is. Az SZDSZ tartózkodott a szavazáskor, illetve kivonultak a helyi lokálpatrióták és az Együtt Mátrafüredért Egyesület képviselői is - fűzte hozzá. Tatár György, a továbbiakban a legsötétebb ötvenes évek gyakorlatát idézőnek minősítette a szocialisták eljárását. "Ugyanis egy statáriális népbíróság jellegét öltötte a testületi ülés" - hangoztatta.

A történtek előzménye, hogy az Apollo Tyres indiai gumigyár visszalépett Gyöngyösre tervezett 200 millió euró értékű beruházásától. Minderre azt követően került sor, hogy a Fidesz népszavazást kezdeményezett a beruházás meghiúsítása érdekében.

Kapcsolódó elemek