Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hódmezővásárhely: új sportcsarnokot adtak át

Elsősorban a helyi diákoknak teremti meg a sportolás lehetőségét az új, háromszintes hódmezővásárhelyi sportcsarnok, melyet egy esztendő alatt készített el a K-Art Építő Zrt. - közölte Lázár János (Fidesz) polgármester vasárnap az alföldi városban.


Dátum: 2008-08-31 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:45.608874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hódmezővásárhelyen mintegy kétezer szociális szempontból hátrányos helyzetű gyerek él, ezért az önkormányzat feladata, hogy megteremtse a sportolás lehetőségét mindenkinek - mondta a politikus a létesítmény ünnepélyes átadásán. Lázár János kifejtette, a településen számos sportlétesítményt építettek, és korszerűsítették a helyi stadiont is az elmúlt években állami támogatás nélkül. Az új sportcsarnok létrehozása az első helyi sportberuházás, melyhez a központi költségvetés is hozzájárul.

A magán és a közszféra összefogásával, PPP-konstrukcióban épült létesítményt tizenöt évig a kivitelező K-Art Zrt. üzemelteti. A város minden évben az inflációval korrigált összeget fizet ezért a cégnek, az első esztendőben 126 millió forintot, melyből 56 millió forintot a központi költségvetés fedez. A futamidő végén az önkormányzat tulajdonába kerül a sportcsarnok - tudatta a polgármester.

Kendi Imre, a kivitelező cég vezetője elmondta, a belvárosban felépült sportcsarnok 1.315 négyzetméter nagyságú küzdőtérrel rendelkezik, hasznos alapterülete 5.720 négyzetméter. Az alagsorban 91 autó befogadására alkalmas mélygarázs kapott helyet, a földszinten a küzdőtér, az előcsarnok valamint az öltözők, míg az emeleten egy hetven négyzetméteres fitneszterem, a hatszáz főt befogadó lelátó, a közvetítő szoba és egyéb helyiségek találhatók. A küzdőtéren térelválasztó függönyök segítségével három tornaórát lehet egyidejűleg megtartani, de a csarnok alkalmas nemzetközi kosárlabda mérkőzések lebonyolítására, kézilabda, röplabda, tenisz, talajtorna, szertorna versenyek megrendezésére, valamint közösségi rendezvények helyszínéül is szolgálhat - közölte a szakember.

Kapcsolódó elemek