Európai biztos a humanitárius segítségről
Ha az iraki háború elhúzódik, rendkívüli mértékben megnő annak a veszélye, hogy ivóvízhiány lép fel az országban, ezért a humanitárius erőfeszítések egyik fő célterülete ennek enyhítése lesz - mondta az Európai Bizottság humanitárius kérdésekért felelős tagja.
Dátum: 2003-03-23 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:59.282063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Poul Nielson a La Libre Belgique című belga lap hétvégi számában megjelent interjújában emlékeztetett arra, hogy Irakban gyakorlatilag minden emberi fogyasztásra szánt vizet tisztítani kell, ezért az áramszolgáltató hálózatok vagy a vezetékek megsérülése nagyon súlyos következményekkel járna a lakosságra nézve.
Az Európai Bizottság pénteken tartott rendkívüli ülésén további 79 millió eurót kért a tagállamoktól "a küszöbönálló humanitárius válság" következményeinek enyhítésére. A már jóváhagyott költségvetési forrásokból 21 millió euró használható fel erre a célra, így a segélyek tervezett összege egyelőre 100 millió euróra emelkedne.
Nielson elismerte, hogy a források felszabadítása gondot okozhat. Az ECHO, az EU humanitárius hivatala idén ugyan 442 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat, és rendelkezésre áll a közösségi költségvetés 217 millió eurós vésztartaléka is. A pénzek folyósításához szükséges döntések meghozatala azonban átlagosan csaknem három hónapot vesz igénybe, ami a biztos szerint a mostanihoz hasonló szükséghelyzetekben elfogadhatatlanul hosszú.
Emellett nemcsak Irakban fenyeget humanitárius válság. Nagyon nyugtalanító a helyzet Afrika déli részén, a nyugat-szaharai térségben, valamint a palesztin területeken. Brüsszel már csak ezért sem tudna minden rendelkezésre álló forrást Irakra összpontosítani, különösen az évnek ebben a korai szakaszában - mondta Nielson.
Más uniós illetékesekhez hasonlóan ő sem volt hajlandó állást foglalni abban a kérdésben, hogy részt kellene-e vennie az uniónak a konfliktus utáni újjáépítésben, miközben tagországainak egy része jogellenesnek tartja a háborút. "Az újjáépítés kérdése egyelőre nincs napirenden. Világos különbséget teszünk a humanitárius támogatások és az újjáépítés között" - jelentette ki.
Ugyanilyen világosan meg kell húzni a határt a katonai és a humanitárius műveletek között. Ez utóbbiak egyetlen szervezője csakis az ENSZ lehet, akárcsak korábban Kelet-Timorban és Koszovóban - fűzte hozzá.
Afganisztánban voltak példák arra, hogy a humanitárius segélyeket a különleges alakulatok - polgári ruhába öltözött, de fegyvert viselő - katonái osztották szét, akik ezt katonai információk gyűjtésére használták fel. Nielson szerint ez sem megengedhető, feltétlenül tiszteletben kell tartani a humanitárius tevékenységek semlegességét és pártatlanságát.
MTI - fidesz.hu