Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Építési területre költöztették a lakókat

Építési területre kezdte el beköltöztetni a lakókat a XIII. kerületi önkormányzat. A szocialista vezetésű kerület egymilliárdot fizetett a kivitelezőnek az 54 lakásos társasházért, amelyet augusztus 20-a előtt át is adtak, pedig még nem volt beköltözhető állapotban. A repedezett falak, és a hulló festék miatt azonban csak a tulajdonos önkormányzat kisebbik, ellenzéki frakciója reklamált. A bérlők pedig az angyalföldi önkormányzatnál időközben a kulcsokat is megkapták.


Dátum: 2008-09-01 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:52.881501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházó vagyonkezelő egy korábbi írásos közleményében egyébként cáfolta, hogy a lakók megkezdték a beköltözést. Repedések szerintük minden újonnan átadott házon vannak, mert az épület elkészülte után még egy ideig mozog. A tulajdonos XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferensét több alkalommal is kerestük, hiába.

Vagy rosszul építették meg, vagy még kész sem volt amikor átadták - állítja a kerületi Fidesz vezetője, Spaller Endre. Az társasház avatásán is csupán az első emeletet mutatták meg a jelenlevőknek és a kerület szocialista polgármesterének. A hiányosságokat észlelő ellenzék lehetőséget kért a teljes ház megtekintésére.

A vagyonkezelő társaság a kérésre azt válaszolta, megnézhetik, ha végeztek a javításokkal, A következő 3 évre egyébként 30 millió forintos garanciát vállalt a kivitelező.

Kapcsolódó elemek