Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tornacsarnokot adtak át a tanévnyitón Balassagyarmaton

A létesítmény a sporttevékenységeken túl egyéb iskolai, valamint kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmas.


Dátum: 2008-09-01 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:54.384412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szent-Györgyi Albert Gimnázium PPP-konstrukcióban elkészült tornacsarnokát adták át hétfőn Balassagyarmaton az intézmény tanévnyitó ünnepségén.

Csach Gábor (Fidesz), a város alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a szerződés értelmében a nyertes befektető, a Trend Építő Zrt. a beruházáson túl 15 évi üzemeltetést is biztosít az önkormányzati minisztérium és az önkormányzat szolgáltatási díja fejében. Ez az összeg évi bruttó 42 millió forint - tette hozzá.

A 990 négyzetméter alapterületű tornacsarnokban 580 négyzetméteres a küzdőtér, az öltözőket és a vizesblokkokat 260 négyzetméteren alakították ki, a játékteret speciális sportpadló fedi. A létesítmény a sporttevékenységeken túl egyéb iskolai, valamint kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

Csach Gábor elmondta: 2005 végén még az előző önkormányzat döntött arról, hogy részt vesz a Nemzeti Sporthivatal XXI. századi létesítményfejlesztési programjában. A köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló PPP-konstrukcióban 2007 márciusában kötötte meg a háromoldalú szolgáltatási szerződést az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Balassagyarmat önkormányzata és a közbeszerzési eljárás nyertese, a Trend Építő Zrt.

Kapcsolódó elemek