Oroszország gazdasági érdekei semmibe vételével vádolja Washingtont
Oroszország a hétvégén gazdasági érdekei lábbal tiprásával vádolta az Egyesült Államokat. Igor Ivanov orosz külügyminiszter mindenekelőtt ebből a szempontból Washingtonnak azt a felhívását bírálta, hogy minden állam utasítsa ki az iraki diplomatákat.
Dátum: 2003-03-23 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8588
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:59.581229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ivanov szerint ez a "sajátos kérés" némi magyarázatra szorul, tekintettel az Irak és a nem amerikai cégek között fennálló szerződésekre. Oroszország amiatt aggódik, hogy a szerződéseket, amelyek jelenleg a Szaddám Huszein-féle vezetéshez kapcsolódnak, később se tekintsék semmisnek és szeretné biztosítani az Oroszországgal szemben még fennálló iraki adósság megfizetését. Irak kétoldalú szerződések keretében még a volt Szovjetunió idejéből legalább 7 milliárd dollárral tartozik Moszkvának.
Ipari források szerint az orosz cégek a nemzetközi jog paragrafusait is segítségül hívják szerződéseik védelmében, mivel nekik van a legtöbb vesztenivalójuk Irakban, ha egy új kormány az amerikai, francia és brit olajcégeket részesítené előnyben a kitermeléseknél.
Irak nyersolajtartalékait Szaúd-Arábia után a világon a másodiknak becslik.
Irak olajügyi minisztere egy februári nyilatkozata szerint bár véglegesnek tekinti az orosz Lukoil társasággal kötött szerződés korábbi megszakítását, ugyanakkor 67 programot orosz cégekkel kíván megvalósítani, ebből 17-et az olajszektorban. Januárban a Sztroitranszgazt vonta be Irak nyugati sivatagos területén folytatandó fejlesztésekbe, a Szojuznyeftegazzal pedig az ország déli részén lévő Rafidain - napi 200 ezer hordó olajat adó - olajmező fejlesztéséről kötött szerződést. A Tatnyeft szintén a nyugati sivatagban fejleszthet és Irak tárgyalásokat kezdett a Zarubezsnyefttel is a Bin Umar-i olajmező kiaknázásáról. Ennek az olajmezőnek a kapacitása becslések szerint napi 400 ezer hordó.
MTI - fidesz.hu