Médiacentrumot alapítottak Egerben
Helyi TV-adásokat, az önkormányzati újságot, a város honlapját, illetve a városi képújságot szerkesztő műhelyt, új Médiacentrumot hozott létre Eger önkormányzata - jelentette be hétfőn a település polgármestere.
Dátum: 2008-09-01 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:11:57.586486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézmény célja a város belső kommunikációjának és tájékoztatásának a segítése, illetve az, hogy az eddigieknél színesebb és gazdagabb híradásokat kapjon a nagyvilág az Egerben történtekről - közölte sajtótájékoztatón Habis László. A Médiacentrum, illetve a műsorok és az újság pártatlanságát a közgyűlésbe bejutott politikai pártok tagjaiból és egy független elnökből álló, paritásos kuratórium felügyeli - tette hozzá.
Bérczessy András főszerkesztő elmondta: a jövőben a médiacentrum vezetőjeként ellátja a városi televízió híradójának főszerkesztői teendőit is. Ugyanakkor a Médiacentrum produkciójaként lesz látható a VTV képernyőjén heti két közéleti, úgynevezett beszélgetős műsor is. Megújul továbbá az eddig Városi Újság címmel megjelenő havilap. A 25 ezer példányban készülő 16 oldalas újság az eddiginél magazinszerűbb lesz. Ezt tükrözi az új cím is, az "Egri Magazin". Attól, hogy a jövőben egy csapat szerkeszti a városi képújságot, illetve az önkormányzati honlap információs oldalait is, azt várják, hogy egységesebb lesz a polgárok tájékoztatása - mondta Bérczessy András.