Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magántőke a BKV-ban

Perceken át tartó vakufényben állt Kocsis István, a BKV hétfőn munkába állt vezérigazgatója. Rendkívüli érdeklődést kiváltó sajtótájékoztatóján többször hangoztatta, nem készül privatizálni a közlekedési vállalatot, ugyanakkor a magántőke bevonásával számol, mivel a jelenleginél sokkal több állami és önkormányzati forrásra aligha számíthatnak.


Dátum: 2008-09-02 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:12:04.876751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kocsis a BKV jövőjét egy holdingban képzeli, amelyet zártkörű részvénytársaságokként alkotnak a BKV autóbusz-, a villamos- és HÉV üzletágai, valamint a BKV turisztikai, karbantartói és adósságkezelő társaságai. A leányvállalatok fő tulajdonosa, ellenőrzője és irányítója a holdingközpont lesz, az önálló cégekbe a kerületek és befektetők részvételére is számít. A vezérigazgató a MÁV-val közösen működtetné a HÉV-et, aminek megvalósítására jó esély van, hiszen Kocsis a MÁV-Start Zrt. elnöki székét is betölti. A MÁV mellett a Volánnal való együttműködést is szorgalmazza, a közös pályahasználatot, járatok működtetését és a jegyértékesítést. Hogy a vezérigazgatói pályázatában is szereplő terveiből mi valósul meg, az a BKV belső szakmai egyeztetésein, vezető testületi és a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésén múlik.

Kocsis szerint a BKV átalakításához legalább két-három évre van szükség, ezt követően az utazók is érzékelni fogják a változásokat. "Minden tudásommal azon leszek, hogy a BKV-t kiemeljen kriminális helyzetéből" - közölte legfőbb célkitűzését. Hozzátette: nem politizálni érkezett a BKV-hoz. Ami a konkrétumokat illeti, még az idén egymilliárd forint értékben autóbuszok beszerzését tervezi, a járműállomány cseréjét pedig folytatni kívánja. A bliccelők arányát harminc százalék alá akarja csökkenteni, ezt azonban nem erőszakos módszerekkel akarja elérni.

Kapcsolódó elemek