Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Írásbeli kérdés Draskovics Tiborhoz


Dátum: 2008-09-02 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:12:11.125704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

A sajtóban napvilágot látott hírek szerint, egy decemberi kormányrendelet értelmében nem léphetnek be Magyarországra, és nem tartózkodhatnak az ország területén az emigráns tibeti közösség tagjai. A kormánydöntés miatt elviekben a dalai láma sem látogathatna hazánkba.

Kiutasították Magyarországról a hat éve törvényesen hazánkban tartózkodó Csögyal Tenzint, a tibeti emigráns parlament volt képviselőjét. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán tanító tibeti szerzetesnek - annak ellenére, hogy a napokban kapta kézhez 2010-ig érvényes munkavállalási engedélyét - szeptember 8-áig el kell hagynia Magyarország területét.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jelezte, egy szakértői csoport hamarosan megvitatja a kérdést, bár, mint ahogy egy tisztviselőjük elmondta, "szó sincs tévedésről", azaz a decemberi kormányrendelet felsorolásából nem véletlenül maradt ki a tibetieket igazoló indiai dokumentum.

Kérdezem Miniszter Urat:

1. Megfelel-e a valóságnak az az értesülés, hogy egy decemberi kormányrendelet értelmében nem léphetnek be Magyarországra, és nem tartózkodhatnak az ország területén az emigráns tibeti közösség tagjai?

2. Amennyiben a fenti hír igaz, kérem, tájékoztasson róla, milyen szakmai érvek indokolták a hivatkozott kormányrendelet megalkotását.

3. Van-e még joga a dalai lámának, hogy Magyarországra látogasson?

4. A Külügyminisztérium 2008. augusztus 28-29-én emberi jogi konferenciát szervezett Budapesten. Dr. Göncz Kinga miniszter asszony a konferencia megnyitóját követően úgy nyilatkozott: "Magyarországnak részben Kínával van egy emberi jogi párbeszéde..." A fenti emberi jogi párbeszéd nyomán hozta meg a Gyurcsány-kormány az emigráns tibeti közösség tagjait sújtó rendeletét?

5. Tesz-e bármilyen lépéseket Miniszter úr annak érdekében, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés az emigráns tibeti közösség tagjait, s köztük a dalai lámát?

6. Kész-e Ön erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a tibetiek a jövőben is szabadon beléphessenek hazánk területére, s az emigrációba kényszerült közösség itt élő tagjait ne utasítsák ki Magyarországról?

Tisztelettel várom érdemi válaszait.

Balog Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek