Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pálinkás József a közoktatás és a felsőoktatás feladatairól

Az európai uniós csatlakozást megelőzően tartalmi és finanszírozási reformot kell megvalósítani a felsőoktatásban - jelentette be Pálinkás József hétfőn Székesfehérvárott, a Kodolányi János Főiskolán.


Dátum: 2002-03-05 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:40.862283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az oktatási miniszter A hazai közoktatás és felsőoktatás az európai csatlakozás előtt című előadásában kifejtette: a tartalmi átalakítás, az úgynevezett akadémiai reform eredményeként kétszintűvé alakítják a képzést, s az általános alapképzésre épül majd rá a speciális, szakirányú képzés.

- A felsőoktatási intézmények finanszírozásánál a következő években nem csak a hallgatói létszámot, hanem az intézményben folytatott tudományos munkát is figyelembe veszik - mondta a tárca vezetője.

Pálinkás József az alapképzésben dolgozó pedagógusoknak azt üzente: "nincs több oktatási reform", az oktatás, a helyi igények alapján történt kiegészítésekkel, a kerettanterv szerint halad a következő években.

- Lezárult az iskolaszerkezeti és a tartalmi szabályozási reform - tette hozzá.

A továbbiakban szólt arról, hogy a közoktatás hatékonyságának mérése céljából, elsőként az 5. és a 9. osztályosok írástudását, olvasás- készségét és szövegértő képességét, valamint matematika-tudását értékelő programot indították be. A továbbiakban hangsúlyozta: a következő években felsőfokú oktatási intézményben csak az kaphat diplomát, akinek legalább egy idegen nyelvből vizsgája van.

Szólt arról, hogy az oktatási intézmények többségének állapota szükségessé teszi egy megújítási, felújítási program megvalósítását, amelyet oktatási céltámogatással, a tárca koordinálásával kezdenek majd el.

Kérdésre válaszolva közölte, a jövőre szerzett diplomák azokban az országokban, amelyekkel a diplomák kölcsönös elismerésére egyezmény van érvényben, egyenértékűek lesznek az érintett országokban szerzett oklevelekkel. - Ha pedig már az Európai Unió tagjai leszünk, életbe lép az elismerési törvény, amelyet a parlament 2001- ben fogadott el, s amely az unióhoz tartozó országokban automatikusan egyenértékűvé teszi a diplomákat - mondta a miniszter.

Kapcsolódó elemek