Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az adócsalások elleni stratégiát sürget az EP

Becsey Zsolt örömét fejezte ki, hogy bontakozik a kérdéssel foglalkozó közösségi stratégia.


Dátum: 2008-09-02 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:12:18.364853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adócsalások elleni harc fokozására szólította az európai uniós tagállamokat az Európai Parlament kedden, Kovács László adó- és vámügyi biztos pedig bejelentette, hogy az Európai Bizottság a következő hónapokban újabb fontos kezdeményezések ismertetésére készül a témában.

A brüsszeli plenáris ülésen elfogadott jelentés vitájában felszólalt Becsey Zsolt (Fidesz), aki egyebek között az adóhatóságok közötti együttműködés javításának, valamint az off-shore cégekkel kapcsolatos fellépésnek a szükségességéről beszélt.

Jelentésében az EP utalt arra, hogy jelenleg évi 200-250 milliárd euró tűnik el az unióban adócsalás miatt, ez a teljes össztermék 2-2,25 százaléka. "Az adócsalás súlyos következményekkel jár a nemzeti költségvetésekre és az Európai Unió forrásrendszerére, az ésszerű és átlátható adózás elvének megsértéseit eredményezi", és torzítja a versenyt. Ráadásul "a tisztességes vállalkozások versenyhátrányt szenvednek az adócsalás miatt, és az adóbevétel kiesését végső soron az európai adófizetők kompenzálják más adók formájában" - áll az EP jelentésében.

A képviselők szerint "továbbra is hosszú távú megoldást jelent az adócsalás elleni hatékony küzdelemben a származási elven alapuló hozzáadottérték-adó rendszerének létrehozása". Eszerint a tagállamok közötti áfaköteles ügyleteket a származási országban adóztatnák a nulla kulcs alkalmazása helyett.

A jelentés szerint "az adóparadicsomok megszüntetéséhez többek között a következő háromágú stratégiára van szükség: az adókikerülés elleni küzdelem, a megtakarítási irányelv hatályának bővítése, és az OECD felkérése arra, hogy tagjai révén szankcionálja a nem együttműködő adóparadicsomokat".

Becsey Zsolt örömét fejezte ki, hogy bontakozik a kérdéssel foglalkozó közösségi stratégia. Jelezte ugyanakkor: nem ért egyet a parlamenti jelentésnek azzal a kitételével, miszerint az erősödő adóverseny szükségtelenül torzítaná a belső piacot, és kikezdené a szociális modellt. Úgy ítélte meg, hogy még a "közösségi hatáskörbe tartozó közvetett adózásnál is elfogadhatatlan a kizárólagos minimum értékekre való hivatkozás politikája anélkül, hogy a maximum oldalt reguláznánk".

Kapcsolódó elemek