Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Párbeszéd az Európai Unióról

Konferencia-sorozatot szervez a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az Európai Néppárt az Európai Unióról. Balatonfüreden, Debrecenben, Kecskeméten, Pécsett, Sátoraljaújhelyen és Zalaegerszegen vehetnek részt az ott lakók azokon a konferenciákon, amelyeken országgyűlési képviselők és a Fidesz uniós szakértői adnak elő. A Fidesz - Magyar Polgári Párt és az Európai Néppárt minden érdeklődőt, tájékozódni kívánó embert örömmel lát a konferencia-sorozat eseményein.


Dátum: 2003-03-24 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:01.036230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Március 25-én EU-konferencia lesz Zalaegerszegen, a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központban 10 órától 14 óráig. Jelen lesz Szalai Annamária országgyűlési képviselő, Dr. Gyimesi Endre József, Zalaegerszeg polgármestere és országgyűlési képviselője. Előadást tart Őry Csaba, a Fidesz - Magyar Polgári Párt foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője. A konferenciát követően sajtótájékoztatót tart Dr. Horváth Zsolt és Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere a Liberté Kávéházban.

Március 27-én EU-konferencia lesz Kecskeméten, a Piarista Gimnáziumban délután 3 órától 6 óráig. Jelen lesznek Nyitray András és Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselők. Előadást tart Bába Iván, a Fidesz - Magyar Polgári Párt külügyi hivatalának vezetője. A konferenciát követően sajtótájékoztatót tart Mikes Éva és Bánki Erik a Művészetek Házában.

Március 28-án EU-konferencia lesz Pécsett a Megyei Közgyűlés Dísztermében 10 órától délután 1-ig. Jelen lesznek Mikes Éva és Körömi Attila országgyűlési képviselők. Előadást tart Őry Csaba, a Fidesz - Magyar Polgári Párt foglalkoztatási munkacsoportjának vezetője.

Április 2-án EU-konferencia lesz Sátoraljaújhelyen a Hunor Hotelben. Jelen lesz Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő.

Április 3-án EU-konferencia lesz Balatonfüreden a Balatonfüredi Közösségi Házban délután 4 órától este 7 óráig. Jelen lesz Dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, országgyűlési képviselő és Navracsics Tibor politológus, Orbán Viktor leendő kabinetfőnöke.

Április 4-én EU-konferencia lesz Debrecenben a Nagyerdei Termál Szállóban 9 órától délután 1 óráig. Jelen lesznek Dr. Pósán László, Halász János és Rácz Róbert országgyűlési képviselők, valamint Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, országgyűlési képviselő. Előadást tart Németh Zsolt,az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek