Agyonverték Mali kutyáját
Ismeretlenek agyonverték Mali Zoltán kutyáját, a polgármestert pedig megpróbálták megverni a hétvégén.
Dátum: 2008-09-03 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:12:22.938314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Drávapiski első embere szerint az uzsoramaffia próbálja megfélemlíteni. Mali a napokban hirdetett háborút a bűnözők ellen, és egy ügyvédet is talált, aki ingyen képviseli az adósokat. A rendőrség szerint a történtek nincsenek összefüggésben sem az uzsorások elleni fellépésével, sem polgármesteri, közéleti szerepével.
Drávapiski polgármestere a hivatal épülete előtt talált rá agyonvert kutyájának tetemére. A történteknek volt előzménye. Mali Zoltánt hétvégén támadta meg egy férfi abban a sörözőben, ahol a felesége dolgozik. A polgármester azt mondta, több ütést kapott, de nem sérült meg komolyan. Támadója életveszélyesen megfenyegette, közölte vele, hogy lelövik. A polgármester az uzsoramaffiát sejti a háttérben.
Mali Zoltán néhány hete vette fel a kesztyűt az Ormánságot kizsákmányoló uzsorások ellen. Magyar és beás cigány nyelven tett közzé felhívásokat, amelyekben arra biztatja a dél-baranyai falvak lakóit, hogy tagadják meg a törlesztőrészletek fizetését. Az áldozatoknak ingyen jogi segítséget is ajánlott.