A ceglédi Fidesz felszólítása Dr. Czinege Imrének
"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Ceglédi Szervezete nevében felszólítjuk Dr. Czinege Imrét, hogy hagyjon fel a képviselői esküjéhez méltatlan viselkedésével és nyilatkozataival!" - áll a ceglédi Fidesz közleményében. A közleményt az alábbiakban szó szerint közöljük.
Dátum: 2008-09-05 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=119583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:12:52.715891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Ceglédi Szervezete nevében felszólítjuk Dr. Czinege Imrét, hogy hagyjon fel a képviselői esküjéhez méltatlan viselkedésével és nyilatkozataival!
2008. szeptember 3-án Albertirsán, Pest megye 15 sz. választókerületének MSZP-s országgyűlési képviselője szakmai sajtótájékoztatót tartott Varjú Lászlóval, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnökével, aki szintén MSZP-s országgyűlési képviselő.
A ceglédi honatya szemmel látható kárörömmel, hivatalához méltatlanul tájékoztatott Cegléd Város pályázati eredményeivel kapcsolatban, kiemelte a Köztársaság úti óvoda pályázatának elutasítását.
A Fidesz hangsúlyozza, hogy a beadott pályázat érvényes volt, befogadták, de csak az 1100 pályázó 20%-ának jutott pénz. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Dr. Czinege Imre lobbitevékenysége ezúttal is sikertelen volt, hasonlóan a szűcs-telepi vasúti felüljáró befedésére és az M4-es útra vonatkozó korábbi ígérgetésekhez.
Hitünk szerint a 15. sz. választókerület megválasztott képviselőjének a körzet minden polgárát pártatlanul kell képviselnie, bármely településen éljen is.
Egyetlen képviselő sem tehet olyan nyilatkozatot, mely szerint csak azok a települések nyerhetnek a pályázatokon, amelyek ővele személy szerint jó viszonyban vannak.
A jogállamiság alapelvei szerint a pályázatokat a kiírásoknak megfelelően, törvényesen, szakmai alapon kell elbírálni. Nem gondolhattuk azt, hogy Cegléd városa, vagy bármely más település a körzetben azért kap kevés pontszámot a bírálatkor, mert a 2006-os parlamenti választásokon az ott élő polgárok nem a baloldalra szavaztak.
Ez a magatartás a demokrácia alappilléreit rengeti meg és a sötét pártállami időszakot eleveníti fel. Véleményünk szerint az ilyen nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy képviselő úr saját és pártja politikai céljainak érdekében feláldozza Cegléd város fejlődését, jövőjét. Amennyiben a képviselő úr nem kér bocsánatot a ceglédiektől, úgy célszerűbb, ha levonja a megfelelő következtetéseket és visszavonul a közélettől.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Ceglédi Csoportjának Elnöksége